Musical non sub rosa

A gazdagréti templom színházzá változott erre az estére, az imatér teátrális elrendezése csak kedvezett a transzformációnak. A játékteret egyébként ügyesen használta ki a rendezés: a negyedik fal leomlott, pontosabban a hátunk mögé került, ezáltal mi, nézők is az előadás résztvevői váltunk, főleg azokban a tömegjelenetekben, amikor a thüringiai polgárok idéződtek meg. A lépcső funkcióról külön is szólnék, hiszen Gordon Craig¹ óta fontos eleme a színházi szcenikának. A Rózsalányban is több volt, mint a nézőtér része: egy korridor, amin a színészek jártak-keltek, majd a végén egészen transzcendens jelentéssel ruházódott fel: a már halott Erzsébet (Nagy Szilvia) mintha azon sétált volna fel a mennybe.

A színészek közül a címszereplő mellett a királyi tévé Társulat című produkciójában feltűnt Wunderlich Józsefet, és Török Mátét, a Misztrál együttes tagját emelném ki. Míg az előbbi Erzsébet férjét, Lajos fejedelmet, addig az utóbbi a ferences barátot alakította. Ebből is látható, hogy a kisebb testvérek fontos helyet kaptak a darabban. Ez nem csak az alkotók ferences kötődésének tudható be, igazolja a történelmi tény, hogy Erzsébet maga is a szerzetesrend világi ágának tagja volt. Az adakozás, a szegények pasztorálása pedig köztudottan a kolduló rend egyik nagyon fontos pillére. Az előadás szünetében ez a fajta ferencesi-erzsébeti szellem szép gesztusban nyilatkozott meg: pogácsára, teára-forralt borra a házigazda plébánia vendégei voltunk.

Azonban esztétikailag sem maradtunk éhesek. Andorka zenéje a maga eklektikusságával (a már-már webberi musicalbetétektől egészen a rockig nyílik a zenei olló) igazi bravúr, melyhez tökéletesen illeszkednek Hajnal dalszövegei. Slágerek helyett igazi mesterdarabokat és egy hiteles történelmi dramaturgiát kaptunk. Egyedül talán az antagonista szerepet betöltő Henrik és annak kísérete volt zavaró, ez is csak számában, mivel erősen az István, a király triójára emlékeztetett.

A musical témája akár be is határolhatná a darab közönségét, azonban ájtatos legendárium helyett egy valóban pörgős – részint dokumentarista – zenés drámáról van szó. Ugyanakkor nem gondolnám, hogy a karitatív gondolat csak a keresztény közösségből érkező nézőt tudja megragadni, sőt, ha valaki ódzkodna is a „szent” és annak szinonim jelzőitől, Erzsébet mint példakép, mint drámai hősnő még nyugodtan állhat előtte. Őszintén drukkolok, hogy ne csak a templomok változzanak át színházzá, hanem a színházak is legyenek egy kicsit befogadóbbak, és a musical szakmai értelemben sem maradjon sub rosa.

¹ Edward Gordon Craig (1872-1966) angol színész, rendező, díszlettervező.

További információ a műről:

• Hajnal Géza honlapja: www.hajnalgeza.hu
• Andorka Péter honlapja: www.andorkapeter.hu