The Punch
Mészáros Zsófi: Olvastam a Facebook profilotokon a bemutatkozást, ami elég zavaros. Hogyan is alakultatok? Mióta létezik a Punch?
Jim: Mikivel Bécsben találkoztunk egy Arctic Monkeys koncerten 2009. júliusában. Megbeszéltük, hogy együtt fogunk zenélni, aztán szeptemberben volt is egy kisebb házi koncertünk barátoknak, ahol csak Arctic Monkeys dalokat játszottunk, de még más felállásban. Ezután elhatároztuk, hogy ezt úgy érdemes tovább csinálni, ha legalább egy tagot lecserélünk. Ekkor csatlakozott hozzánk Laca (Veller) aki azóta is stabil tag, de közben próbálkoztunk több dobossal is. Most Gergő (Vitéz) az, aki ezen a poszton próbál helyt állni. És úgy néz ki jóval többet képes hozzá adni a zenénkhez, mint eddig bárki.
M.Zs.: Ezek szerint nem véletlen az erőteljes Artic Monkeys hatás. Mikor volt az első koncertetek?
J.: Az első igazi The Punch koncert 2010 decemberében volt, ebben a formációban viszont 2011. november 17-én.
M.Zs.: Milyen zenéket hallgattatok a megalakulásotok éveiben?
J: Személy szerint főleg a Radiohead és a Muse vonalán indultam el. Magyar zenét nem nagyon hallgattam.
Miki: Magyar zenekarokat én se túlzottan hallgattam, talán még a Kaukázust. Külföldiek közül nálam is a Muse, rajtuk kívül The Strokes-t, meg nyilván az Artic Monkeys-t is.
M.Zs.: Magyar zenekarok közül milyen koncertekre jártok szívesen?
Laca: Főleg Hangmásra, de Plutóra is szívesen ellátogatnék, csak még nem jutottam el egyszer sem.
J: A Pluto az engem is érdekel, meg az Esti Kornél is és egy nem kifejezetten indie, de brit hangzásokkal dolgozó együttes, a Kamikaze Scotsmen is.

M.Zs.: Milyen hallgatóságot céloz meg a zenétek?
L: A 14 és 16 éves tini lányokat. (Mindenki nevet)
J: Nem. Éppen ez az, hogy nem. Nem akarnék korhatárt szabni. Akinek tetszik, tetszik. Kor és zenei ízléstől függetlenül. A lényeg, hogy kihallja belőle azt, amit érzünk.
M.Zs.: Hazai zenekarok közül kikkel vagytok közelebbi kapcsolatban?
J: Nagyon sok fellépésünk volt a Corny-val. Rajtuk kívül még a Carbovarissal, a Spaceshittel és a Kamikaze Scotsmen-nel vagyunk jóban.
M: Több zenekarral együtt próbálunk a Keleti Blokkban, úgyhogy ezeket nevezhetjük kontaktoknak.
M.Zs.: A Keleti Blokk miben segítette az elindulásotokat?
J: Sok mindenben. Egyrészt a próbahelyet szolgáltatta, másrészt sok mindenki megfordul ott. Az ember könnyen megtalálja azt a társaságot, akivel szívesen tartja a kapcsolatot.
M.Zs.: Vannak olyan személyek, támogatók akik segítik a zenekart?
J: Sokat köszönhetünk Temesvári Balázsnak a demónk létrehozásában. Illetve Szabados Gergelynek, aki az Amber Smith-ben és a Spaceshitben zenél. Egy embert még mindenképpen meg kell említeni, aki amikor tud, akkor segít, ő pedig Tüsi (Tüske Ágnes).

M.Zs.: Lemezfelvételt mikorra terveztek?
J: Pont tegnap beszélgettünk erről, hogy kicsit még csiszolni kell a dalokat, aztán felvételre készen lesznek, amit valamikor a nyár során szeretnénk megcsinálni.
M.Zs.: Saját kiadásban, vagy kiadónál fog megjelenni?
J: Amennyiben nem találunk támogatókat biztos, hogy saját kiadásban. De mivel nincs közöttünk olyan, aki időt és energiát tud arra fordítani, hogy házaljon, ezért saját erőből fogjuk megoldani. Illetve, ha ehhez tud valaki nekünk segítséget szolgáltatni, akkor mi azt szívesen fogadjuk.
M.Zs.: Ha valaki még nem ismerné a Punch-ot, hogyan foglalnátok össze egy mondatban, milyen is a zenekar?
J: Rajtad áll, hogy megiszod, vagy elszenveded.

Carbovaris
M.Zs.: 2011 végén jelent meg az első albumotok Milos címmel. Miben változtatta meg a lemez a zenekar életét?
Zsombor: Az egész album egy hosszú folyamat végeredménye, szóval nem hirtelen lett a lemez és változott meg minden. Ez csak azt jelentette, hogy van sok jó számunk, amit kiadtunk és lezártunk vele egy kezdeti korszakot.
M.Zs.: Ez saját kiadás?
Dani: Szerencsére fel tudtuk venni saját pénzből, így nem volt értelme lemezkiadókkal egyezkedni, mert úgyis ingyen akartuk feltenni. Manapság úgysem vesz senki CD-t, mi sem. Mindenki letölt. Komolyabban nem vesznek minket ettől, talán több lesz a megjelenési lehetőség, de ennyiben kimerül.
M.Zs.: Ti is a 2000-es évek eleji indie hullám növendékei vagytok. Milyen zenekarokat hallgattatok akkortájt?
D: Személy szerint főleg Franz Ferdinandot, Arctic Monkeys-t, Muse-t, Foals-, Foals-t és Foals-t. Magyarokat nem hallgattam.
Soma: Én inkább a grunge felől közelítettem meg a dolgokat, Pearl Jamet és Foo Fighterst hallgattam.
Zs: Artic Monkeys-t, amiket a Dani mondott, meg amiket Ármin mutatott, Biffy Clyro-t és hozzájuk hasonló zenekarokat.
Ármin: Hát az első lemezem a Britney Spears In the Zone volt. Nagyon szerettem, amúgy tényleg jó lemez. Azon van pl. a Toxic. Aztán a második lemez Pink I’m Not Dead-je. Aztán vége is szakad a lemezvásárlásos korszakomnak. Amúgy nem ezeket hallgatom, mindegy. (Mindenki nevet)

M.Zs.: Milyen magyar zenekarok koncertjeire jártok el szívesen?
S: Múltkor voltunk Danival Zagaron, és k***a jó volt. Vagy például a We Are Rock Stars, ami a Ligeti Gyuri másik bandája, meg bármi ami hozzá kapcsolható. Vagy például Trousers Press, Ivan& The Parasol.
Zs: Meg, ha valaki fellép előttünk azt meghallgatjuk. (nevetnek)
M.Zs.: Mondhatni harmadik, negyedik generációs indie zenekar vagytok, egyáltalán anak tartjátok magatokat?
S: Nem. Valójában de, csak azért nem mondjuk, mert pop zenekar szeretnénk lenni.
M.Zs.: Szerintetek mennyire aktuális az a zene, amit játszotok?
Á: Hát rohadtul nem, mert vagy öt éve lejárt már. (Nevetnek)
S: Közben már dolgozunk a második lemezünkön, az meg nagyon nem ilyen lesz.
M.Zs.: Nagyjából mikorra várható az új album?
D: Négy számot már megírtunk, és azt lehet, hogy felvesszük egy EP formájában. Nagyjából arra gondoltunk, hogy nyolc, max. tíz számos albumot fogunk készíteni és valamikor a nyár végén jönnénk ki vele, legrosszabb esetben 2013-ban.
M.Zs.: Ez miben fog különbözni az első lemezetektől?
Á: Remélhetőleg jobb lesz. (Nevet) Biztos jó lesz, az első albumot viszont már unjuk abból a szempontból, hogy az egy lezárt korszak. Kell az utánpótlás.

M.Zs.: Miért lett Milos az első albumotok címe?
D: Milos a kiscicám. Jó ez a név. Az egyik haveromat is Milosnak hívják, aki a farkát szokta mutogatni bulikban.
M.Zs.: Mármint a macskád?
D: Igen, jobb, hogyha azt hiszik. (Mindenki nevet.)
M.Zs.: Legközelebb hol láthatunk titeket?
Á: Egyetemen, vagy villamoson biztosan. Alkotói szabadságra megyünk és a második lemezen fogunk dolgozni keményen, éjt nappallá téve.
Koncert
Az első zenekar, a Karmapolis koncertjéről az interjúk miatt lekéstünk, az azóta eltelt 3 óra alatt pedig a hely is megtelt. A Punch zsengesége ellenére bíztató, ha lecsukjuk a szemünket a legjobb zenekarokat hallhatjuk. Ha a merevséget levetkőzik, idővel akár még jobbak lehetnek. Ha a színpadra állsz legyél a világ közepe, de legalábbis hitesd el és nyert ügyed van. Három fix lány az első sorban pipa, együtt tapsolás pipa. A közönség is élvezi. Szép kezdés.
A Carbovaris már az interjú alatt pozitív csalódást jelentett. Gőgös suhancok helyett saját magukkal tisztában lévő, szerény srácokat kaptunk. Bemutatkozó lemezük hatalmas reménység. Még érezhető rajtuk a kezdő zenekarok összetartó kapcsa, ami legtöbbször az évek multával megfakul. Élveznek együtt zenélni, és ezt jó látni. Átragad a hallgatóságra, mintha egy erőműre kötötték volna őket. Engem megnyertek, főleg, hogy a korai Jackedre emlékeztetnek.
Ha valakinek van lehetősége, hogy kezdő zenekarokat támogasson, bátran ajánlom a Punch-ot és a Carbovaris zenekarokat. Fiatalok és szemtelenül tehetségesek. Aki meg csak egy jót akar szórakozni és minőségi élő zenét akar hallani, látogasson el egy koncertjükre. Kihagyhatatlan.
A képek forrása a British Mood Facebook oldala.