2012. május 19. (szombat), Ivó,Milán

Akik elkötelezték magukat az Unió mellett

Néhány nappal ezelőtt Sauli Niinistö személyében pro-európai szemléletű elnököt választott Finnország. A válság ellenére, úgy látszik, van létjogosultsága a további integrációval kampányolni.
Fotó: theaustralian.com.au

A finn politikai élet nyugodtságát néhány éve megbolygatta a Finns párt megjelenése. Egészen addig három nagy párt „szentháromsága” jellemezte a finn pártrendszert, melynek egyik tagja volt a Sauli Niinistöt indító Nemzeti Koalíció. A Finns új színt hozott az addig megszokott  finn politikai életbe, mely azelőtt kevéssé volt euroszkeptikus. A Timo Soini vezette Finns azonban az eurózónából való kilépéssel kampányolt, valamint a szegényebb eurózónás országok pénzügyi segítésének felfüggesztésével. Február 5-én azonban a konzervatív Niinistöt választották meg a szavazók, akit pro-európai nézetűnek vélnek a szakértők.

De mi is az a pro-európai szemlélet? Ennek hívei még napjaink válságos időszakában is hisznek az európai integráció további elmélyítésében, sőt, a válságból való kiutat is általában ebben látják. A pro-európaiság fő képviselője az Európai Néppárt, illetve az ebben helyet foglaló képviselők egy része. A Néppárt „mainstream” része hagyományosan ezt a nézetet vallja – azok a kereszténydemokrata politikusok alapították, akik rengeteget tettek az európai integrációért. Persze ez a párt sem teljesen egységes, hovatovább a Fideszt is szokták elvétve „puha” euroszkeptikusnak nevezni – a Néppárt tagjaként. A fő pro-európai vonulatot azonban minden bizonnyal az Angela Merkel-Nicolas Sarkozy tandem határozza meg, az Európai Parlamentben pártjaik természetesen a Néppárt tagjai. Nevükhöz köthető az eurozóna-válságot megoldani hivatott tavaly év végi egyezménytervezet is, mely az eddiginél nagyobb központosítással jár együtt. Egyébként a fent emlegetett Sauli Niinistö elévülhetetlen érdemeket szerzett a Néppárt mai formájának kialakításában – ezt a párt tiszteletbeli elnöki címmel jutalmazta tíz évvel ezelőtt.

Nem minden országban képviseli azonban a pro-európaiságot a helyi jobboldali, vagy kereszténydemokrata párt. A britek ebből a szempontból például különböznek, a Konzervatív Párt ugyanis 2009-ben saját, „puha” euroszkeptikus frakciót alapított az EP-ben, miután kilépett a Néppárt kötelékéből. Az Egyesült Királyságban a pro-európaiságot többek közt a konzervatívokkal együtt kormányzó Liberális Demokrata Párt képviseli – ez azonban sem méretében, sem támogatottságban nem mérhető össze a német vagy francia pro-európai erőkkel. Ezen felül még a koalíciós kormányzás is gyengíti valamennyire a pozíciójukat. A pártelnök Nick Cleggnek hiába nem tetszett David Cameron döntése – miszerint a szigetország kimarad az új stabilitási paktumból – ellene igazából nem tudott mit tenni. Ha nyíltan támadja a miniszterelnököt, azzal koalíciós pozícióját veszélyezteti.

A pro-európai politizálás így egyértelműen a Munkáspárt szerepe lett, akik ennek megfelelően hevesen támadták Cameron döntését a paktumból való kimaradásról. A munkáspártiak véleménye szerint az Egyesült Királyságnak részt kellene venni az Európai Unió reformjában, mégpedig a munkahelyteremtés és a növekedés középpontba állításával. Cameron „lázadó” magatartását Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője a brit Alsóházban így kommentálta: „Megbánjuk még a napot, mikor a miniszterelnök hagyta Nagy-Britanniát egyedül maradni, szövetségesek és befolyás nélkül. Ez rossz az üzleteinknek, rossz a munkahelyeknek és rossz Britanniának”.

A jelenlegi válságos időszakot megélő Európában, ahol az euroszkeptikus pártok minden eddiginél jobban megerősödtek, nehéz dolguk van a pro-európai szemléletű politikát folytató erőknek. Jelenleg még ők – főleg a már említett Sarkozy-Merkel duó - határozzák meg a fő politikai irányvonalat, de kérdéses, hogy jelentős eredmények nélkül meddig tudják megőrizni jelen formájában az egységes Európát.

Források:

Edmiliband.org
Financial Times
BBC
Kitekintő


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a honlap üzemeletetője semmilyen felelősséget nem vállal. Kifogás esetén jelölje a hozzászólást kifogásolhatóként. Részletek a Honlapszabályzatban.